Bevezető

Újra egyedűl. Nem lehet igaz, hogy akiket átváltoztatok ilyen bénák. A legutóbbi belesétált egy faágba és pont a szívén találta el. Most éppen a temető felé tartok. Ott mindig van áldozat... Ne essék félre értés nem úton útfélen harapok meg mindenkit csak azokat akiknek már nem maradt senkijük. Beléptem az öreg, rozsdás immáron már jól ismert kapun. Nem kellett sokat mennem megláttam egy fiút ülni egy friss sír mellett. Arcát kezébe temette. Leültem mellé. Rögtön felkapta a fejét és rám nézett. Szemei vörösek voltak és fel volt dagadva, éjfekete tincsei sápadt arcába hullottak. 
-Te ki vagy? -suttogta rekedt hangon
Nem foglalkoztam kérdésével.
-Meghaltak a szüleid?- kérdeztem
-Igen... Neked is?- temette  újra kezébe az arcába. Egy ideig nem szóltam semmit, de halnkan szinte már-már suttogva kinyőgtem egy igent.
-Sajnálom
Válasz helyett csak rá.mosolyogtam. Már kezdtem érezni az éhséget. Szemfogaim hosszabbak lettek és szemem is vörösben izzott. A fiú felém nézett. Nem hagytam, hogy felfogja a történteket hirtelen a nyakához hajoltam és puha bőrébe mélyesztettem a fogaim.
A vér édeskés íze elvette az eszem. Ösztönből tettem amit tettem. Elhajoltam a fiú nyakától. Feláltam és megtöröltem a szám. Vissza néztem a földön fekvő áldozatomra. Már régóta nem érzek bűntudatot. Sarkonfordultam és a kijárat felé vettem az irányt. Egy hangos nyőgést hallottam. Jaj ne!
Lassan vissza fordultam.  A sírnak támasztotta a hátát és úgy köhögött. Tudtam, ha most nem iszik a véremből meghal. Megharaptan a csuklóm és a szájához emeltem.